Az ír sziget mindig tartogat
meglepetéseket… Ma reggel igyekeztem Doolinba, hogy elérjem a korai buszt
Lisdoonvarna-ba. Miközben sétáltam, elkerülhetetlenül belebotlottam egy
tehéncsordába, amit a pásztor éppen a legelőre terelt az úton. A kocsik is
leálltak, mert úgysem tudtak volna haladni a tehenektől. Hát nem mondom, hogy
nem szeppentem meg, amikor több mázsás állatok baktattak el közvetlenül
mellettem a szűk úton – viszont ez tipikus ír élmény, és azt hiszem, a tehénkék végül is jobban féltek tőlem...
A nap következő ajándéka az óceán felől
közeledő esőnek volt köszönhető. Már messziről láttam a dombokról, hogy
errefelé közeledik az eső, és ezért is igyekeztem gyorsabban leérni a faluba. A
nap az ellenkező irányból kelt fel, és ennek köszönhetően szivárvány jelent meg az égen.
A szivárvány pont a kikötő, Doolin felett ragyogott, és szinte a fejem felett
ment tovább.
Az utolsó előtti napomon Lisdoonvarna-ba
mentem át, hogy megnézzem a Smokehouse-t, azaz a füstölő házat, ahol finom,
helyben készített füstölt halakat lehet vásárolni.
Amíg nem indult visszafelé a busz, csatangoltam
egy kicsit a városban és további ajándékokat vásároltam.
A busz visszaindulásáig volt még idő, és
benéztem a helyi templomba. Teljesen üres volt, de nyitva volt – mint később
kiderült azért, mert 10 órakor kezdődött mise.
Utazásom célja részben az is volt, hogy
pihenjek, feltöltődjek és néhány régi emléket, gondolatot elengedjek.
Hihetetlen volt, de mintegy válaszként érkezett az aznapi prédikáció, ami nem
is lehetett volna találóbb felelet a bennem lévő kérdésre.
A mise alatt a Bibliából azt a részt
olvasták fel, amikor Jézus felment imádkozni a hegyre néhány tanítványával.
„…Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot
és testvérét, Jánost, s fölment külön velük egy magas hegyre. Ott
elváltozott előttük, arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig olyan fehér lett,
hogy vakított, mint a fény. S íme, megjelent nekik Mózes és
Illés, és beszélgettek vele. Péter erre így szólt Jézushoz:
„Uram, jó itt nekünk! Ha akarod, csinálok ide három sátrat: egyet neked, egyet
Mózesnek, egyet pedig Illésnek.” Amíg beszélt, hirtelen
fényes felhő borult rájuk, s a felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett
Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok!”…”
A helyi templom fiatal papja nagyjából a
következőket mondta a felolvasott részre vonatkozóan:
A tanítványok azt látták, hogy ima
közben Jézus teljesen átváltozott, fényesebb lett. Ha imádkozunk, befelé
figyelünk, akkor bennünk is megváltozik valami. Kívülről azt láthatjuk, hogy Jézus
felment a hegyre imádkozni, de valójában saját magában, a saját hegyét mászta
meg ima közben. Amikor pedig felért a „hegy” tetejére, onnan fentről a környező
„vidékre”, az egész életre teljes látást nyert.
Ha mi is imádkozunk és felmegyünk a belső
hegyünkre, a magaslatokba emelkedünk, ezáltal jobban ráláthatunk életünkre,
hibáinkra, harcainkra, amelyek onnan fentről nagyon messzinek tűnhetnek.
Az ima által megkönnyebbülhetünk, de ugyanakkor ez
nem azt jelenti, hogy innentől kezdve, ha visszatérünk a hétköznapi életbe, akkor már könnyű
dolgunk lesz, és nem fogunk nehézségekkel találkozni. Azt ígérte a kis pap, hogy ha imádkozunk, ha rendszeresen megmásszuk belső hegyünket, akkor
ezáltal erősebbek leszünk, nagyobb lesz a rálátásunk egy-egy problémára, ami által
sokkal könnyebben és gyorsabban fogjuk megoldani a nehezebb, fájdalmasabb
helyzeteket.
Ez a prédikáció teljesen egybehangzik
Weöres Sándor egy sokat idézett mondatával: „Alattad a föld, feletted az ég és
benned a létra…”
Átváltozást szerettem volna az utazásom
során megélni, és láss csodát, a mise, amit „véletlenül” meghallgattam, éppen
ennek az átváltozásnak a módjáról szólt.
Aki nem hiszi, járjon utána…
A nap hátralévő részét pihenéssel töltöttem, hiszen ez
volt az eredeti célom is a nyaralással, amit az előző napok túratempója és a sok
látnivaló nem feltétlen tett lehetővé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése